2012. szeptember 12., szerda

Első recept

Csirkemell rolád spenóttal töltve parmezánrétesben, brokkolis krumplipirével  

Minap láttam a vacsora csatában, megláttam, megkívántam, megcsináltam!:)

2 főre:

Egy szép nagy csirkemell fele
15 dkg mélyhűtött spenótlevél
2 gerezd fokhagyma
2 db paradicsom
olívaolaj
1 teáskanál fokhagymás sült fűszerkeverék
só, bors, szerecsendió
réteslap
1o dkg reszelt parmezán sajt
A töltelékbe tehetünk juhtúrót is nagyon finom vele.

Elég egy szép nagy csirkemellnek a fele. Szeleteljük fel a csirkemellet nagy, tenyérnyi darabokra, majd kissé klopfoljuk ki. Daráljunk rá borsot, sózzuk, és fűszerezzük a fűszerkeverékkel.
Olvasszuk ki a spenótleveleket, majd a felesleges vizet nyomkodjuk ki belőle. Forrósítsuk fel az olívaolajat egy lábasban, tegyük bele a zúzott fokhagymát és pirítsuk egy percig. Adjuk hozzá a kinyomkodott spenótleveleket, fűszerezzük őrölt szerecsendióval, darált borssal és sóval. Fedjük le fedővel és pároljuk pár percig. Ha elkészült vegyük le a tűzről, hagyjuk kissé kihűlni, majd keverjük hozzá a kis kockákra összevágott paradicsomot.

 Hajtsuk szét a réteslapot, kenjük meg olvasztott vajjal, majd szórjuk meg a parmezán sajttal.
Ezt a műveletet még háromszor ismételjük meg, majd helyezzük rá a begöngyölt roládot, és tekerjük fel. Külsejét kenjük meg vajjal, és tegyük sütőpapírral borított tepsire, és forró kb 160-170 fokos sütőben süssük 30-35 percig.

Ha elkészült szeleteljük fel egy centis szeletekre.

A krumplipire:

Szokásos módon tegyük oda főni a krumplit.
Ha már puha tegyük a tetejére a rózsáira szedett brokkolit is. Ha szükséges öntsünk még rá vízet, hogy ellepje, majd főzzük még öt percig.
Ha elkészült szűrjük le, tegyük rá a vajat, fűszerezzük szerecsendióval, majd törjük össze a burgonyanyomóval.

Én most nem brokkolival készítettem a pirét. De kipróbálom!

 U.i. A képeim nem lesznek mindig jó minőségüek. Köszi megértéseteket!

1 megjegyzés:

  1. nagyon tetszik, hogy így címkézed a recepteket, így utána is hamar ki lehet keresni :)

    VálaszTörlés